Bár Marokkóban túlnyomórészt muszlim lakosság él, az ujgurok Kínában nem kapnak támogatást. Ennek megoldására építettünk egy emlékművet, amely csak azután keltette fel az arab sajtó figyelmét, hogy egy izraeli újság beszámolt a berlini holokauszt-emlékműhöz való hasonlóságáról. A BBC Arabic tudósított a projektről, ami nemzetközi médiafellendülést indított el, és a figyelem az ujgurokról az izraeli-palesztin konfliktusra terelődött. Sikeres alkotás!
A Wikipédián található marokkói holokauszt-történet soha nem említette a sivatagban működő kényszermunkatáborokat, ahol zsidók haltak meg. Az emlékművet a marokkói belügyminisztérium egy évnyi építkezés után lerombolta. Ezzel a cselekedettel a kényszermunka kérdését a Wikipédia marokkói történelmébe is bevittük, hogy küzdjünk a történelmi revizionizmus és az antiszemitizmus ellen. Ez annak ellenére történt, hogy eredetileg egy művészeti installációként tervezték, hogy felhívják a figyelmet az ujgurok ellen Kína által elkövetett emberi jogi jogsértésekre.
A művészet bumerángja ismét kreatív ívet repült a muszlimellenes rasszizmus elleni küzdelem és a Wikipédián belüli elfeledett kényszermunkások megemlítése érdekében.
Sajnos Marokkóban nincsenek ilyen performanszművészeti formák. A csapat
Marokkói helyszínünkön, ahol a Gyűrűk Ura Orthanc-tornyának másolata látható, a marokkói hatóságok megnehezítik az életünket. Elkoboztak egy 500 fős népkonyhát, amelyet a Német Szövetségi Műszaki Segélyszervezet (THW) üzemeltett, egy német segélymunkás sírját buldózerekkel rombolták le, és egy fejlesztési segélypékséget, amelyből a helyi lakosság közvetlenül profitált, a porig romboltak.
D
Nyílt levél VI. Mohamed marokkói királyhoz.
Őfelsége, VI. Mohamed úr, a művészet nem bűncselekmény. Német emberi jogi és művészeti és kulturális szervezetünk sürgősen panaszt kíván tenni Önnél a marokkói emberi jogok súlyos megsértése miatt. Mindez egy afrikai mobil leveskonyhával kezdődött, amelyet a vámtisztviselői 2018 májusában Tangerben koboztak el, mert azzal vádoltak minket, hogy Marrakechben kereskedelmi forgalomba akartunk hozni levest. Egy éve látjuk, hogy az emberek szemeteskukákból esznek, és a leveskonyhánk biztosan sok embernek segített volna elegendő ennivalóhoz jutni. Miért bontják le a tisztviselői a művészkertünket? A hatóságok 2018 szeptemberében nem reagáltak az építési kérelmünkre. Minden nap megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az Önök kormányával az ország minden rendelkezésre álló csatornáján, a parlamenttől a marokkói nagykövetségekig, de sikertelenül. Önök soha nem válaszoltak. 2018 decemberében PixelHELPER fejlesztő munkatársunk, Tombia Braide szívrohamban meghalt, miután rendkívül felháborította a hatóságok viselkedése. Természetesen senki jelenléte nélkül temették el megemlékezésképpen, és a felelősséget a marokkói temetkezési vállalkozóra hárították. Napórát építettünk az emlékére, amelyet a buldózereik romboltak le. Egy éven belül 100 000 eurót fektettünk be Marokkóban. Konzervkenyér-pékséget üzemeltettünk, hogy biztosítsuk az élelmiszer-biztonságot Afrikában, és naponta ingyen kenyeret biztosítottunk a falunknak. A csendőrségük az állomásra viszi a látogatóinkat, azt állítva, hogy tilos minket meglátogatni. Elfogadhatatlan kihallgatni azzal a váddal, hogy a vendégünk áruló és szabadkőműves. Utána a látogatónkat pofon vágták. A rendőrség többször is megtagadta az újságíróktól a hozzáférést az ingatlanunkhoz. Bár rendelkezünk minden szükséges dokumentummal ahhoz, hogy befektetői vízumot szerezzünk az országukban, beleértve egy hároméves bérleti szerződést vételi opcióval, a rendőrségük ki akar minket toloncolni. Kártérítést követelünk a konzervkenyér-pékség lerombolásáért és újjáépítéséért. Továbbá tájékoztassák a helyi rendőröket, hogy a művészek nem terroristák. Mert így bánnak velünk. Munkatársainkat fizikailag fenyegeti a Mkadem, a Caid jobbkeze, mert nem tömték be a külső falainkon lévő lyukakat. A csapatunknak veszettség elleni oltásra volt szüksége az Eid al-Fitr alkalmából egy kutyaharapás miatt. Sajnos az Ait Ourir-i és Marrakech-i egészségügyi osztályaik zárva voltak. 100 000 eurót követelünk az újjáépítésre, valamint személyes bocsánatkérést az Ait Ourir-i rendőrfőnöküktől és az Ait Faska-i Caidtól, akik soha nem beszélnek velünk közvetlenül, csak külső feleken keresztül kommunikálnak velünk. A vendégeinkkel szembeni rendőri erőszak miatt 100 általunk választott alkalmazottat követelünk Ait Faska-ból és Ait Ourir-ból 100 évre, hogy művészeti projektjeinken dolgozzanak.
1942 nyarán a Dr. Wyss-Denant vezette Nemzetközi Vöröskereszt (IRC) misszió meglátogatta a Boudnib, Bou Arfa és Berguent táborokat. Ma ezekben a távoli falvakban senki sem emlékszik a napra.
A marokkói francia protektorátusban összesen 14 különféle típusú tábor működött, amelyekben 4.000 férfit tartottak fogva. Egyharmaduk különböző nemzetiségű zsidó volt. A fogvatartottak mind férfiak voltak, kivéve Sidi Al Ayachiban, ahol nők és gyermekek is voltak. Néhány tábor őrzött fogolytábor volt, ami a Vichy-rezsim politikai ellenfeleinek tényleges börtöneit jelentette. Mások úgynevezett tranzittáborok voltak a menekültek számára. Megint mások külföldi munkavállalók számára voltak fenntartva. (Vagy zsidók esetében a Bou Arfa tábor.) Vichy alatt a transzszaharai vasútvonal a Harmadik Birodalommal való együttműködés fontos szimbólumává vált. Ezért nagy volt a munkaerő iránti kereslet. Akik már nem tudtak dolgozni, gyakran meghaltak.
Több ezer spanyol republikánust kényszerítettek külföldi munkásokkal együtt munkatáborokba, ahol a vasútvonalak építésével és karbantartásával bízták meg őket. Franco elnyomása elől menekülve a munka üteme brutális és embertelen volt. A spanyol munkásokból valóságos fegyenceket csináltak. Közép-Európából deportált zsidókat és francia kommunistákat is küldtek oda. A mindennapi élet szörnyű volt. Sokan haltak meg bántalmazás, kínzás, betegség, éhség vagy szomjúság, skorpiócsípés vagy kígyómarás következtében.
A berguenti (Ain Beni Mathar) tábort az Ipari Termelési Minisztérium üzemeltette. Kizárólag zsidók számára tartották fenn (155-en 1942 júliusában, majd 400-an 1943 elején, egy CRI-jelentés szerint). „De ez a lelki vigasz nem csökkentette azt a tényt, hogy a berguenti tábor a legrosszabbak közé tartozott” – mondta Jamaa Baida. A Vöröskeresztet felkérték a bezárására, de a berguenti zsidók, különösen a közép-európaiak, korábban Franciaországba menekültek. Az Idegenlégió önkénteseit, akiket az 1940-es vereség után leszerelt, ezután „adminisztratív okokból” internálták. Ez történt Saul Alberttel, egy török állampolgárral is, aki 1922-ben érkezett Franciaországba. 1943 márciusában bekövetkezett szabadulásáig Berguentben raboskodott. Naplójában ezt írja:
„Február 10. (1941): Egész nap kövek törése. Március 2....: Átadva az ötödik csoport német zsidónak. Ez egyáltalán nem tetszik. A munka már nem ugyanaz; ballasztot kellett készítenünk... Április 6.: Nem bírjuk tovább ezt az életet. Lázas vagyok, fáj a fogam... Szeptember 22.: Ros Hásáná: Senki sem akart dolgozni... Október 1.: Nem ettem...”
Az őrök, akik közül sokan németek voltak, zsarnokosan, ellenségesen és rosszindulatúan viselkedtek. „Csatlakozniuk kellett volna a hírhedt náci SS-hez.” Néhány fogolynak sikerült megszöknie, elérték Casablancát, és összefogtak.
A 10 000 lakosú kisvárosban, Boudnibban a jelenlegi katonai laktanyák a francia katonai tábor utolsó megmaradt nyomai. Az idősebb lakosok emlékfoszlányokat őriznek: „Két dolgot biztosan elmondhatok. Az első, hogy a Boudnib-szárnyat főként zsidók lakták. A második, hogy a város táborozóinak többsége ott járt általános iskolába” (Tel Quel Magazin 274. szám, 2007. május 19/25.).
Maurice Rue-t, egy kommunista újságírót, internálták oda. Azt mondta nekünk, hogy „a 40 fogoly háromnegyede kommunista, szocialista és gaullista volt, mielőtt 40 zsidó érkezett néhány hónapra”.
Az amerikai partraszállást követően, 1942. november 8-án, Marokkó csatlakozott a szövetségesekhez. 1943 januárjában a szövetségesek egy casablancai konferencián találkoztak. Stratégiai és katonai megállapodást írtak alá. Röviddel ezután, Szicília inváziójával (Husky hadművelet, 1943. július) megkezdődött a német megszállás alatt álló Európa vége.
A Bou Arfában folyó építkezést nem szakították meg, és a körülmények sem javultak jelentősen. Jobban fizettek, amikor olasz és német foglyok váltották fel a kommunistákat és a zsidókat. A transzszaharai autópálya építése azonban továbbra is mindennapos pokol maradt. A projektet, amelyet az erőforrások sikkasztásának ítéltek, Franciaország csak 1949-ben hagyta abba.
Egyébként a táborokat sietősen lebontották 1942 vége és 1943 eleje között.
Bill Cran és Karin Davison dokumentumfilmje, amelyet az Arte csatornán sugároztak.
Az első holokauszt-emlékmű Észak-Afrikában
Nyilatkozat a világszerte üldözött kisebbségek ellen. Észak-Afrika első holokauszt-emlékművének felépítése információforrásként szolgál majd a holokausztról az iskolák és a nagyközönség számára.
Amikor minden blokk többet mond ezer szónál. Július 17.07-én megkezdődött Észak-Afrika első holokauszt-emlékművének építése. Sztéléket állítunk, hogy a szürke blokkok labirintusában átadjuk a látogatóknak a koncentrációs táborokban az emberek által megtapasztalt tehetetlenség és halálos félelem érzését. Egy olyan helyet szeretnénk létrehozni Észak-Afrikában, amely az emlékezést a digitális korba hozza. A nézők élő közvetítésen keresztül követhetik az építkezés folyamatát, és befolyásolhatják az adományaikból épülő munkások és blokkok számát. Minél többen nézik és adományoznak, annál nagyobb lesz a holokauszt-emlékmű.
A marrákesi Holokauszt-emlékmű a tervek szerint a világ legnagyobbja lesz. Ötször akkora, mint a berlini Holokauszt-emlékmű, és végül több mint 5 10.000 kősztéléből fog állni, amelyek egy információs központot vesznek körül, amely a holokausztról oktatja a látogatókat.
Oliver Bienkowski, a PixelHELPER Alapítvány alapítója a Jad Vasem adatbázisában a vezetéknevére keresett rá, és számos bejegyzést talált. Ezután megkereste a legközelebbi holokauszt-emlékművet Afrikában, és csak egyet talált Dél-Afrikában. Mivel az gyakorlatilag egy világnyira van Marokkótól, úgy döntött, hogy egy holokauszt-emlékművet épít a PixelHELPER területén. A szomszédos telkek mind üresek, így van elég hely legalább 10 000 sztéle felépítésére.
